Tűzzel szembeni viselkedés

A termék EuroClass OSZTÁLYOLZÁSA, azaz tűzvédelmi besorolása megmutatja, hogy a termék támogatja-e és milyen módon a tűz terjedését vagyis milyen gyorsan ég és egyidejűleg mennyi energiát termel. A Tűzvédelmi vizsgálatok elvégzésre kerültek AZ MSZ-EN 13501-1 szabvány szerint.

Az Euroclass osztályozás (Euro-oszály) lehetővé teszi az építőipari termékek tűzzel szembeni viselkedésének vizsgálatát, illetve az ezt követő, egységes elvek és kritériumok alapján való besorolásukat - egész Európában. Az Euro-osztály jelölés sok építőipari termék címkén már megtalálható, és rövid időn belül minden termék számára követelmény lesz. Habár sokféle tűzvédelmi osztályozási mód létezik, megértésüket megkönnyítő, három egyszerű szabály létezik.

Először is az Euro-osztály a három jelölés kombinációja: az alap és két kiegészítő osztályé. A legfontosabb a termék alapvető Euro-osztálya, amely megmutatja, hogy a termék miként járul hozzá (vagy nem járul hozzá) a tűz terjedéséhez. Tűzvédelmi szempontból a legbiztonságosabb termékek az „A1” osztályba, utána „A2”a-be és „B”a-be tartoznak. A „C”, „D”, „E” valamint „F” osztályba sorolt termékek elősegítik a tűz kialakulását, tesztelésük során jellemző az ugrásszerű hőmérsékletnövekedés, és a hirtelen történő tűzterjedés.

Euroclass, vagyis éghető-e?

Euro-osztály

Jellemzői / Hogyan idézi elő a tűz terjedését

A vizsgálat során meggyulladás az RCT (Room Corner Test) skálán / A termék viselkedése 

A szigetelő termék típusa 

A1

Nem éghető (éghetetlen)

Nem / Nem éghető

Kőzetgyapot, üveggyapot, habüveg

A2

Nem éghető (éghetetlen)

Nem / Nem éghető

Nagy sűrűségű ásványgyapot, nagy mennyiségű kötőanyaggal, ragasztott pl. PU vagy bevonattal

B

Nagyon korlátozott részvétel a tűzben

Nem

Egyes fenol habok (PF)

C

Korlátozott, de látható részvétel a tűzben

Igen / Meggyulladás 10 perc elteltével

Egyes PI habok (PIR)

D

Lényeges részvétel a tűzben

Igen / Meggyulladás 2 perc után, de 10 perc eltelte előtt

A PU habok többsége (PIR)

E

Nagyon nagy részvétel a tűzben

Igen / Meggyulladás 10 perc eltelte előtt

Hungarocell, PU (PIR) égésgátlók hozzáadásával

F

Nagyon nagy részvétel a tűzben vagy nincsenek adatok

Igen / Rosszabb, mint E osztály vagy nincs besorolva

Hungarocell az égésgátlók hozzáadása nélkül

Miről tájékoztatnak az Euro- osztályok?

A termék Euro-osztálya megmutatja, hogy a termék hozzájárul-e a tűz kialakulásához és milyen értékben, azaz milyen gyorsan ég és közben mennyi (hő)energiát termel. Meghatározása érdekében a következő paramétereket helyezik vizsgálat és értékelés alá:

  • A hőtermelés mennyisége és gyorsasága,
  • A meggyulladás ideje,
  • a lángok szétterjedése.

A tűzesetekben elhunytak halálát az esetek kétharmadában a füst okozza

A legtöbb esetben nem a maga a tűz, hanem a füst okozza a tűzesetben elhunytak kétharmadának halálát. A füst akadályozza a mentőakció vezetését, és rontja a tájékozódást, ami tűz esetén nehezíti az épület elhagyását. Éppen ezért az „A2” és „D” Euro-osztályok közötti tartományba sorolt építőipari termékek címkéjének jeleznie kell a füst kibocsátás mértékét.

A füstkibocsátással kapcsolatos osztályzás meghatározza a tűzben a füst mennyiségét és kialakulásának sebességét. Ez a besorolás nem vonatkozik a legbiztonságosabb „A1” osztály termékeire (amelyhez ROCKWOOL kőzetgyapot tartozik) és a legalacsonyobb „E” és „F” osztályra. Vizsgálatok nélkül is ismert, hogy az „A1” osztály termékei alig képeznek füstöt, míg az E vagy F osztályba tartozó termékek nagyon sok füstöt fejlesztenek.

A füstfejlesztő képesség osztályai: s1, s2 és s3. Minél több a füst, annál nagyobb a szám. Ennek a jelölésnek köszönhetően nemcsak a szakembereknek, de a felhasználóknak is lehetőségük van a potenciális veszélyt okozó termékek azonosítására.

 

Osztály

Jellemzői  

s1

Egyáltalán nem vagy minimális füstöt kibocsátó termékek 

s2

Közepesen sűrű füstöt kibocsátó termék

s3

Nagy mennyiségű füstöt kibocsátó anyagok

Égve csepegő részecskék, vagyis az égési sérülés és a tűz átterjedésének a veszélye

Az „A2”-től „E” osztályokig az építőipari termékeknek szintén rendelkezniük kell az égve csepegő részecskék kialakulásának lehetőségére utaló jelöléssel, ami a tűz további terjedését valamint az égési sérüléseket okozhatnak. A jelölés elnevezése a jelenség angol megfelelőjéből - „droplet” – ered, így jött létre az égve csepegési képességet jelölő „d” betű. A három osztály jelölése: d0, d1 vagy d2.

Eddig nagyon kevés ország besorolása vette figyelembe az égve csepegő cseppek/részecskék meglétét. Az európai besorolásnak köszönhetően a tervező vagy a felhasználó a biztonságos anyagokat választhatja ki, a helyi előírásokon felül.

Természetesen ez nem vonatkozik az „A1” osztályú anyagokra, mivel azok égés nélkül ilyeneket sosem képeznek. Az „A2”-„E” osztályokat érinti és az égve csepegő cseppek/részecskék képződésének lehetőségét mutatja, amelyek a tűz továbbterjedését valamint a bőr égési sérüléseit okozhatják.

Osztály

Jellemzői 

d0

Nem csepeg 

d1

Nincs folytonos égve csepegés (az égő szőnyeg szikráihoz hasonlóan)

d2

Sok égő csepp / részecske, amelyek a bőr égési sérüléseit vagy a tűz terjedését okozhatják

Ismerje meg a ROCKWOOL termékek további előnyös tulajdonságait!